- hogy 2012-ben sikerült közel 800km futást a "lábamba tenni",
- hogy fogyókúra és diéta nélkül 84-ről 78-ra apasztottam a testtömegemet és
- hogy ezerszer fittebbnek, energikusabbnak és egészségesebbnek érzem magam, mint mondjuk egy éve
A 2013-as terveket illetően az alábbiakra jutottam futásügyben:
- A Vivicittá Félmaratonra már be is neveztem (a rajongóknak üzenem: a 43-as rajtszámot kell figyelni, valahol a mezőny közepében), a cél elsősorban ismét a sikeres lefutás, nagyjából 2 óra alatt, de ha esetleg sikerül 1:50-ig, vagy alá behúznom, akkor nyilván valamivel jól megjutalmaznám majd magam ismét...
- A novemberi félmaratonon roppantul elszomorodtam, mikor rájöttem, hogy hiába állok az éremosztó sátor előtt a sorban, amit osztanak, az nekem (még) nem jár. De KELL. Úgyhogy erősen fontolgatom, hogy a BSI Félmaraton-mánia programot tűzöm ki idén "nagy célnak".
- Ez pedig jelentene egy júniusi K&H Félmaratont, és egy szeptemberi Nike Félmaratont is az idei naptárba.
- Elsősorban: a jelenlegi 78kg-ról 70-73kg közé akarok fogyni év végéig, természetesen továbbra sem kimondottan diétázva, hanem pusztán annyival, hogy az eddigi zabálós üzemmód helyett megpróbálom a napi öt, de kisebb étkezéses módszert. Müzli, korpovit keksz, joghurt, szevasztok! Ma el is kezdtem: ebédnél kis adag főételt kértem. Mondjuk háromkor már éhes is voltam rendesen, na de erre van a korpovit, úgyhogy azt rágcsálva vártam az estét... a másik dolog a táplálkozással, hogy rengeteg zsíros cuccot ettem - eddig. Majonézt mindenre tettem, kivéve talán a mákos bejglit. A virsli, kolbász, szalonna szentháromság alapja a táplálkozásomnak, és ezután sem száműzöm őket, csupán csökkentem az adagot, és inkább a fehérje-szénhidrát vonalat próbálom erősíteni. A fogyás nem öncélú: öt-nyolc kilóval kevesebb zsír cipelésétől várok legalább fél perc/km gyorsulást az átlagsebességemben...
- Másodsorban: ugyancsak a gyorsulást hajszolva, és persze a zsírpárnák eltűnése után várható űr kitöltése céljából jöhet a fegyencedzés... december végén egy-egy alkalommal kipróbáltam, csak amolyan szintfelmérés célzattal, és hát betyáros móka lesz, már látom, különösen szívatós, hogy lassan kell csinálni a gyakorlatokat. Ennek a "riportolását" még nem tudom, hogyan oldom meg, de azt hiszem, heti összefoglalósdit fogok írni. Vagy havit. Ha lusta leszek. Ehhez társítom még az adidas micoach által ajánlott "Strength & Flexibility" edzéseket is, ebből el is kezdtem az "Improve Technique" alapozást, főleg nyújtás, meg néhány erősítő gyakorlat, alkalmanként 20-25 perc, nem túl megterhelő, de azért izomláz volt utána rendesen.
- Harmadsorban: erősen fontolgatom a speed-fitness kipróbálását is, és ha "bejön", akkor esetleg heti egy alkalommal eljárnék széttoszatni magam négy másodperces áramütésekkel... kollégák beszámolója szerint brutálisan átdolgozza a mélyen fekvő izmokat.
Jól nyomod! Vivicittán találkozunk, ha előbb nem. :)A fegyencedzés király, a speed-fitnessel szemben vannak fenntartásaim, de persze kíváncsi leszek a tapasztalatokra...
VálaszTörlésMindenekelőtt elnökségi tagként :) gratulálok az elért eredményekhez le a kalappal. Nem gondoltam volna, hogy ezen felül sikerül még engem is "belerángatnod"! (köszi :D). Ezen okokból kifolyólag nem is kérdéses, hogy az ajándékot nagyon megérdemelted ehhez kétség sem férhet!
VálaszTörlésMég hogy évadzáró értekezlet de milyen jó kis évadnyitó értekezlet is :). Ezek ám a tervek! A Vivicittán nem biztos, hogy találkozunk de tudod, hogy szurkolni fogunk, és természetesen majd jobban izgulunk érted mint te magad. A fogyókúrát te tudod de szerintem ne erőltesd nagyon (lásd éhség) mert az csak a teljesítményre nyomja rá a bélyegét (és ugye nem kevés teljesítménybéli elvárás is megfogalmazásra került itt).
Fegyencedzés szerintem a megfelelő súlynál el kell kezdeni nekem is ezzel vannak gondjaim (mármint a súllyal) de majd jön az! Figyellek és jövök hamarosan utánad!
A speed-fitness-t nem tudod elbírálni te tudod csak vigyázz nehogy túl sok legyen!
Összefoglalva: Na 2013-ban sem fogsz unatkozni, azt már látom :). Hajrá!