Fegyencedzés Bumbull naplója
Első hét (2013. január 21-27)
Egy kis előzetes magyarázat mielőtt belevágnék :)!
Megszületett a szándék és ezt követte az edzésprogramom,
amiben főleg Wade-re támaszkodtam, de azért némi változtatást is
végrehajtottam. A gyakorlatok elvégzését a futással azonos napokra ütemeztem,
aminek roppant egyszerű gyakorlati haszna van:
- amikor futok jól bemelegítek tehát nem valószínű, hogy újra kellene kezdenem a melegítést (tehát időt spórolok meg)
- ha már futok akkor nem kell újra „belekezdenem” a sporttevékenységbe csak folytatnom azt
- egyik mozgásforma sem olyan mértékben megterhelő, hogy a másik teljesítésének kárára lenne legalábbis ezt remélem, de erről később majd jelentek J. Lehet, hogy a guggolás és a vádli kicsit lassabban halad így de sebaj a hatás biztosan többszöröződik a végén és ez a lényeg).
Heti négy edzéssel indulok tehát és majd ha változik a futás
mennyisége (amiben nem hiszek egyhamar legalábbis idén őszig) akkor
hozzáigazítom a fegyencedzést is. A fő gyakorlatokat két csoportra osztva
végzem ebben megfogadtam a Jay által leírtakat a sorrend a következő:
1. nap: fekvőtámasz, húzódzkodás, guggolás
2. nap: lábemelés, híd, kézenállásban fekvő támasz
Kiegészítő gyakorlat:
1. nap fogáserősítés
2. nap vádli
2013. január 22. Kedd
Gyakorlatok:
Fekvőtámasz falnál 3*10
db
Guggolás gyertyaállásban 3*10
db
Függőleges húzás 3*10
db
Vízszintes függeszkedés 3*10
mp
A sorrend kicsit más lett Először kint a teraszon kezdtem a
függőleges húzással gondoltam a kör oszlopnál csinálom meg a gyakorlatot, de
mivel széles volt nagyon lerövidítette a mozgást ezért a fa oszlopnál csináltam
meg. Vicces és nagyon könnyű gyakorlat, azt hiszem hamar el fogom felejteni, de
nem meglepő ezt Wade előre leírta :)!
Fekvőtámasz falnál: nem okozott gondot bár a harmadik
ismétlésnél már kezdtem érezni a mozgást amin meglepődtem azt hittem jobb
formában vagyok. Na majd a szombati nap kideríti.
Guggolás gyertyaállásban: Ahhoz képest, hogy milyen
könnyűnek tűnik a gyakorlat nem az egy cseppet sem. Nem azt mondom, hogy
megküzdöttem vele, de azért meglepett a nehézsége és valljuk be elég
kényelmetlen gyakorlat. Persze a pocakom és a 95-96 kilóm is akadályt jelentett,
de a feladat kipipálva jöhet a következő kihívás! Persze nagyon kíváncsi leszek
az emelt ismétlésszámnál is ilyen könnyen vállat rándítok-e?
Vízszintes függeszkedés: nem csináltam meg mivel nem
találtam megfelelő asztalt ehhez a gyakorlathoz úgyhogy majd a következő
edzésen visszatérek rá ha minden adott lesz!
2013. január 24. Csütörtök
Gyakorlatok:
Térdfelhúzás 3*10
db
Rövid híd 3*10
db
Fejenállás fal mellett 2*30
mp
Kétlábas vádli emelés talajról hajlított térdekkel: 3*20 db
Tudtam, hogy a has lesz a legnehezebb és igazam is lett!
Megcsináltam a gyakorlatot de az most egyértelműen eldőlt, hogy ezen a
területen nem fogok olyan gyorsan haladni mint mondjuk a fekvőtámasznál L!
Valami megoldást be kell iktatnom, hogy ez a gyakorlat jobban menjen!
Valószínűleg ki fogom terjeszteni ezt a gyakorlatot minden napra csak, hogy a hasizmom nagyobb
megterhelést kapjon! Most mindenesetre meg volt! Várom a vasárnapi 25 ismétlést :)!
Nagyon jó ötlet volt a hasat a híddal (köszi Jay)
kombinálni, nagyon jól működik egymás után a két terület, ráadásul az egyik
„húzásával” nyújt a másik! Ez az izomcsoport szintén egy nehéz terület ami
szerintem igen sok figyelmet és igen lassú haladást igényel (Wade nem is
ajánlja kezdőknek) de Jay ajánlotta hát én is belevágtam azonnal! A 10 ismétlés
simán meg volt de a 25-re nagyon vigyáznom kell mert a hátam amúgy is sérülékeny
(régi szép súlyzós emlékek L) és nem szeretnék lesérülni, úgyhogy itt az
óvatosság elvét követem! Majd meglátjuk vasárnap!
Fejenállás fel mellett: nem okozott problémát könnyedén
megvolt a 30 mp remélem a többi lépést is sikerül teljesítenem gond nélkül!
Kétlábas vádli emelés talajról hajlított térdekkel: Ettől a
gyakorlattól féltem a legkevésbé, hiszen anno ebből mérhetetlen mennyiséget
megcsináltam már súllyal a nyakamban is (lásd hátproblémák L).
És hát vádlijaimra még mindig büszke is vagyok. Nem hiszem, hogy ez a gyakorlat
gondot fog okozni egyhamar, főleg, hogy a fokozatosság elvét betartom tehát
csak 4*20 jön vasárnap)
2013. január 25. Péntek
Gyakorlatok:
Fekvőtámasz falnál 3*25
db
Guggolás gyertyaállásban 3*25
db
Függőleges húzás 3*25
db
Vízszintes függeszkedés 3*10
mp
Megint kint kezdem a futás után a függőleges húzással. Bár
mindent megtettem, hogy minél lassabban és a teljes mozgás tartományt
kontrolláva csináljam a mozgást ennek ellenére a növelt ismétlésszámot ugyanúgy
rezzenéstelenül csináltam meg mint a keddit. Kicsit elkedvetlenítő na de majd
meglátjuk!
Utána következett a vízszintes függeszkedés (igazából
felváltva csináltam, mert irtó hideg volt és a szél is nagyon fújt). Hát
barátaim eddig is tudtam, hogy a fogásom nudli (anno is azok közé tartoztam
akik a függeszkedésnél rászorultak a segédeszköz használatra) de most aztán ez
be is bizonyosodott de be ám! Nem mondom megcsináltam a3*10 mp-t, de a harmadik
sorozatnál kis híján besza-behu volt! Pedig csak 10mp. Azt hiszem, megint egy
olyan gyakorlatról beszélünk amire a heti két edzésnél még ha nem is erőltetve
az időt is kicsit többet kell foglalkoznom, mert a húzódzkodásnál nagyon nagy
bajok lesznek! Tehát kb minden edzésen fogom alkalmazni, de majd meglátom!
Fekvőtámasz falnál! A 25 ismétlés már nagyon kellemes volt
éreztem az izmaimat és az utolsó ismétlésnél már elkezdtek szépen „égni” is az
izmok! Még érdekesebb volt az amit az ízületeiben, inaimban éreztem! Kicsit
„fájó” (bár nem ez a legjobb szó rá) érzés volt ami egyértelműen mutatta ezek
mozgását és fejlesztését! Mit mondjak ez nagyon tetszett, ilyet még nem éreztem
sosem! Biztató :)!
Guggolás gyertyaállásban: Most ennél az ismétlésszámnál
megéreztem a lényegét. Kényelmetlen de nagyon jó gyakorlat, lehet itt is
időznöm kell még. Nem is annyira a lábaim miatt mint inkább az egyensúly és a
törzsizmok erősítése és kontrollálása miatt. Az 50 menni fog de nem biztos,
hogy lépni fogok egyenlőre, vagy ha igen ezt sokáig megtartom „bemelegítésnek”.
Majd az 50 megmutatja!
2013. január 24. Vasárnap
Gyakorlatok:
Térdfelhúzás 3*25
db
Rövid híd 3*25
db
Fejenállás fal mellett 2*1
perc
Kétlábas vádli emelés talajról hajlított térdekkel: 4*20 db
Vízszintes függeszkedés 3*10
mp
Előre hoztam a vízszintes függeszkedést rögtön futás utánra
ment de még mindig igen nehéz ezen dolgoznom kell!
Térdfelhúzás: a várakozásomnak megfelelően nehezen ment! Az
első mondhatjuk sima volt bár a végére már lassultam de jól koncentráltam. A
második hasonló volt de most már a 15-ik után elkezdődött a „lassulás”. Ez is
meg lett. A harmadik nem ment csak 10 utána leálltam. Az edzés végén az utolsó
vádli sorozat előtt nyomtam le az utolsó 25-öt, de ez is meg lett J!
Ezen is dolgoznom kell!
Rövid híd: Nagyon jól ment egy kitűnő gyakorlat szabályosan
égett a hátam a végén! A sorozatszámot megtartom és majd fokozatosan emelem,
hogy minél erősebb legyen a hátam!
Fejenállás fal mellett: sima ügy volt ráadásul zömében a
falhoz sem támaszkodtam (ez nagyon feldobott :))! Ez pipa megyek tovább!
Vádli: Nem okozott gondot de ezt már leírtam jönnek a 25-ök :)!
Ettől a poszttól kicsit depis lettem :) Én valahogy lepunnyadtam a fegyencedzésről, múlt héten egyszer tudtam rávenni magam, ezen a héten még egyszer sem...
VálaszTörlésEjnye-bejnye Jedi master, don't go to the dark side! Vedd úgy, hogy itt meg én lelkesítelek Téged! Egyébirányt a legutóbbi hólapátolás sem nevezhető edzés mentességnek, de ahhoz, hogy bánni tudj az erővel, gyakorolnod kell! Tudod ahogy Yoda mondotta volt ucsítca ucsítca i ucsítca, vagy lehet, hogy nem is ezt mondta :D?
VálaszTörlésTegnap este nagyon elszántan fellapoztam a Könyvet, és megtekintettem azokat a gyakorlatokat, amiket meg kellett volna csinálnom, sőt a leírást is elolvastam hozzájuk :) Holnap talán már egy kicsit dolgozom is majd... mármint a fegyencezésen.
VálaszTörlés