Hát március 3-a óta sok minden történt. Eleinte még futottam is, bár ez mára már a lassan feledés homályába vesző tevékenység kategória. Tavaly december óta töretlen sikerrel folytatom a két hét futás - két hét betegség stratégiát, sőt, tovább fejlesztettem, utóbbi három hetet ugyanis dögrováson töltöttem, és csak remélem, hogy nem kaptam el a család másik kétharmadát épp kínzó kötőhártyagyulladást is. Szóval már-már frenetikus élmény volt ma ismét cipőt húzni és futni menni (természetesen volt rajtam póló, nadrág és zokni is, faluhelyen adni kell az ilyesmire, és a Margit-szigeten is elkapták ugye a "csak cipőben" futó kollégát...), még ha csak fél órácskára is. Végre nem köhögtem (csak néhányszor), nem szúrt, nem fájt, nem csikart, ésatöbbi.
A március 3-án kitűzött terv ennek ellenére egész jól áll, 74-et mutat a mérleg koplalás (és futás) nélkül. Az első négy hétben írogattam, hogy mit ettem, hány kalóriát toltam be aznap, csak hogy minden nap túllépjem a kitűzött 1550-es célt. Ennek ellenére három kiló szépen lekopott, és semmi extra önmegtartóztatást vagy koplalást nem jelentett. Bár a diós baklavák nagyon hiányoznak a délutánomból. Meg a palacsinták, tizesével. Meg a gofri. Sör. Bor. Pálinka. És ne feledjük a kinder tojást, húsvét után, ugye. Na mindegy, a lényeg: lassan ismét súlyomnál vagyok.
Csak valami cél kéne, mert így nagyon oda vagyok verve mentálisan a padlóhoz futásügyben.
A szeptember közepi WizzAir félmaraton esetleg? Bár akkor jó eséllyel még bazi meleg lesz. De a novemberi siófoki fm meg még annyira messze van, az célnak túl távoli... persze ez nem jelenti azt, hogy ne tűzhetném ki magam elé.
