Petzl Reactik

Az ősz egyik technikai újítása a fejlámpa, mégpedig a Petzl-től a Reactik típus. Impulzusvásárlás eredménye volt, de nem bántam meg, nagyon szerethető darab. Mivel jellemzően este tudok futni (persze igazából máskor is tudok, de akkor van lehetőségem nekivágni...), és este meg jellemzően sötét van, ezért a testi épség és a biztonségérzet érdekében is elkél némi világítás. Ez a lámpa pedig pont ezt tudja. A fontosabb pontok:

• Fényérzékelővel felszerelt, és az alap üzemmódban a külső fényforrásoktól függően változtatja a fénysugár intenzitását. Vagyis kivilágított utcaszakaszon halványabban világít, míg a szentiváni Slötyi körül a vaksötétben meg olyan fényben futok, mintha egy Boeing 737 leszállófényei lennének a koponyámra rögzítve. De van fényérzékelőtől független, konstans fényű mód is, három fényerőfokozattal.
• Akkumulátoros, elemmel vacakolni tehát nem kell, konstans fény technológiás, vagyis alacsonyabb töltöttség esetén sem csökken a fényerő.
• Van rajta piros fény, és villogó piros is, bár ennek sok értelmét nem látom, mert hogy a mögöttem jövők lássanak, hátrafelé kéne felvenni, de az meg milyen hülyén nézne már ki, nem? Bár külterületen, a szembejövő sáv irányában futva talán mégis értelmezhető. De alapból nem futok olyan úton, ahol autók jöhetnek szemből, 15 km/h-nál nagyobb sebességgel. Sebaj, ettől még jó kis fícsőr ez.
• Az egyetlen hátránya, hogy 150 gramm, ha jól emlékszem, ami kimondva nem sok, de felvéve elsőre fura. Most ugye sapkában futok, így nem feltűnő, de amikor sapka nélkül kipróbáltam, akkor eltartott egy ideig, amíg megszoktam a homlokomon a súlyát. A pánt pont jó, mosást még nem teszteltem, és egyszer sem csúszott még az orromra a lámpa, úgyhogy tart is rendesen.

Összességében lehet, hogy drága (26 ezer), és lehet, hogy feleslegesen "sokat tud", és lett volna használható lámpa 10 ezer körül is, de elégedett vagyok. Újra futhatok a szokásos templomteres köreimen kívül más helyeken is, nem kell botorkálnom vaksötét útszakaszokon. Persze erdőbe nem megyek vele. Fosok a vaddisznóktól. És nincs rajta vaddisznóriasztó.

Első hónap

Az első hónap eredményei bizonyos értelemben biztató, más értelemben meg kevésbé biztató (de semmiképp sem lehangoló) képet festenek futás irányába történő visszatérésemről. A státuszriport kapcsán apró változtatást gondoltam ki, miszerint a napi ingadozásokat kiküszöbölendő, a Withings mozgóátlagát fogom használni. Ennek fényében az első hónapban:
- a testtömeg változatlan maradt, október 23-án 80,2 és november 23-án szintén 80,2 kg.
- a testzsír% érték viszont javult valamicskét, 23,2%-ról 22,8%-ra csökkent. Optimistán ezt annak tudom be, hogy valamennyit fejlődött a lábizomzat, és minimális mértékben talán már valamennyi zsír is lement...
- haskörméret kapcsán továbbra sincs információm, de ez annyira nem is nagy baj, hiszen ez valószínűleg nem változott

Futás: a heti két futást tudtam teljesíteni, bár titkon heti háromban reménykedtem, de közbejött egy azóta is tartó, majdnem négy hetes köhögős-krákogós betegség, amiből a család is kivette (nálam még jobban is) a részét, sőt, részben még azóta is tart a dolog... Karácsonyig az a terv, hogy a heti két futást felhozzam heti háromra. Plusz a micoach edzésterv decembertől már elkezdi felfelé húzi a futáshosszokat, és némi variálás is várható a futások rendjében, tehát az elmúlt néhány hét "monoton" programja (kedd könnyű, csütörtök intervall, szombat könnyű, vasárnap hosszú) változik, hosszabb intervallok, hosszabb hosszúak. Mondjuk ahogy hűl az idő, az intervallokat vagy kihagyom, vagy kénytelen leszek futópadon megejteni, még egyszer, vagy még jobban megfázni nem akarok.

Erősítés: zéró. Egy nyamvadt fekvőtámaszt sem csináltam novemberben. Na innen van hova fejlődni. Kérdés, hogy elkezdjem az annyiszor elkezdett, és reménytelenül félbehagyott klasszikus fegyencedzést, vagy a szintén elkezdett, szerethető, de félbehagyott Runtastic gyakorlatokkal (fekvőtámasz, felülés, guggolás, húzódzkodás) próbálkozzam ismét? Utóbbi mellett szól az, hogy mobilon pittyeg, ha teendő van, meg "bereped" a kijelző, ha az előírtnál több ismétlést csinálok, és ad jelvényeket, meg motivál, mint állat. De persze csak akkor, ha csinálom.

14. kyu

Bár nem az én érdemem, de a büszkeség az igenis az enyém (is). Norbi túl van az első öv-vizsgáján, a 14. kyu teljesítésével sárga öves lett, vagyis megtette az első lépést a sokdanos nagymesterség felé...

Kezdődő akut mizunoitisz

A Boost Glide 6 kukázása után gondoltam egy nagyot, és az Adidas vonalnak búcsút intve új cipő után néztem. Horváth Péter Tekintetes Úr nagy Mizuno rajongó, ami neki is jó dolog, de számomra inkább azért volt érdekes, mert a japánokról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy különösebben gyenge terméket állítanának elő bármiből is, na azt nem. Elég csak a teáikra, a Tamiya makettekre, a Nikka whisky-re, a Sony Walkman aranykorára, a japán autókra, meg még egytrillió más dologra gondolni, a használtbugyi automatákról és kapszulaszállókról nem is beszélve.
Na szóval gondoltam egy nagyot, és átböngésztem a neten fellelhető Mizuno teszteket, emailen kérdésekkel molesztáltam H.P.T.Urat, és végül elmentem a Nyúlcipőboltba, ahol az eladó srác megmutatta a tizenhatodik pár Mizuno cipőjét. A fanatikusságnak mindig van oka. Úgyhogy belevágtam a nagy kalandba, megvettem a Wave Rider 19-es modellt, szép. Kék. És könnyű, meglepően könnyű, ahhoz képest, hogy buflákos kicsit a talpa. Az első tizenhárom kilométer alapján csak az első élményt tudom megosztani, mélyreható elemzés helyett: kényelmes felsőrész, kicsit "kopogós" de nyirkos aszfalton is jól tapadó talp, könnyűcipő-érzés, és kellemes összhatás. Igazából máris szeretem, de még nem merem kimondani.

Most, vagy soha...

Helyzet 2016. október 23-án
Testtömeg:      80 kg
Testzsír:          24%
Haskörméret:  ??? (le kell mérni)
Állag: plöttyedt puding, lekvárral
Izomzat: renyhe, alig észlelhető
Vérnyomás: 110/80 (október 27-i érték, üzemorvosi vizsgálat alapján)

Innen indulok. Néhány tucatszor már elkezdtem, nem kell sokat görgetni a korábbi posztok között az igazolásért, egy-két hét lelkesedés után mindig belebuktam. Külső okok, fáradtság, életkedvhiány, enyhe mélabú, céltalanság, frusztráció, kialvatlanság, helyem-nem-találása, és egyebek. Mindig volt egy DE. Eddig próbálkoztam. Most más irányt keresek.
Nem próbálkozni, hanem tenni fogok. Úgyhogy el is kereszteltem Yoda Programnak az egyszemélyes mozgalmamat.
A novemberi félmaratont természetesen lemondtam, jövő év december 31-ig felhasználható 6500 forint egyenlegem a BSI-nél, és mivel jövőre a Vivicitta pont a születésnapomon lesz, meg az két hét híján pont fél év, így egy reális, yodaisztikus célnak pont megfelel. A célidő a "klasszikus" két órán belüli lefutás, ami egyszer már sikerült, amikor "először" kezdtem futni, akkor is pont fél év alatt.

Helyzet 2017. október 23-án
Testtömeg: 74 kg
Testzsír:     15%
Haskörméret: 100 alatt
Izomzat: vizuálisan és tapinthatóan megnövekedett, tónusos izömkötegek
Vérnyomás: ??? (nem tudom, mi az egészséges szint, de az)

A legkritikusabb a mozgás visszacsempészése a hétköznapokba, hogy rutinná váljon, és ne lógjam el. Minden más már adja majd magát. Három hónap után elkezdődik majd a zsírból fogyás, és jöhet valami komolyabb erősítés is, hogy ne csak a futás legyen, hanem a teljes izomzat fejlődjön.
Azt sem bánom, ha 80 kg maradok, de 15%-ra csökken a testzsír, mert az azt jelenti, hogy 7,5 kilóval kevesebb rajtam a zsír, és ugyanennyi izmot építettem fel. Egy év alatt ezt nem hiszem, hogy meg lehet valósítani, ahhoz egy lottó ötös kéne, és napi néhány óra konditerem személyi edzővel. Esélytelen.

És vennem kell egy futócipőt is...

Kuka, és egy korszak vége...

Hát... már a boost-ot se nagyon szerettem (szűk, túl "kemény" az eleje), de azért használható cipő volt... a Glide 6 pedig elsőre szerelem lett, de aztán... kimaradt két év, szinte nulla futással, és most mehet a kék csoda a kukába. Nincs benne még 200 km sem, és a bal cipő sarka teljesen, a jobbé pedig már félig tropa. Töri a lábam, mivel a szivacsos rész eltűnt, és helyette a merevítő műanyag lóg bele a sarokcsontomba, fájdalmasan. Nagy szerencse, hogy külföldről rendeltem, de amúgy se lenne már rá garancia, ha itthoni boltban veszem.
Viszont megorroltam az Adidasra. Egy csúcskategóriás (árát tekintve mindenképp) cipő ne menjen már tönkre 150 km után... na. Szóval most megy a gondolkodás, hogy mit. És mikor. A Boost egyelőre még elmegy 1-200 km-t (cinikusan megjegyzem, ez az utóbbi két év projekciójával még legalább két évet jelent), de a talpa már sima, és ha jön a csúszós idő, akkor öngyilkosság lesz vele kimenni (futópadra viszont még megteszi, a felső rész 700 km után is hibátlan - még ha szűk is :)

Lekvár

Minden második nap reggel (írom ezt úgy, mintha évek óta tenném, és nem csak néhány napja) nyomom a fekvőtámaszokat meg a futópad keresztrúdján a vízszintes húzódzkodásokat. És minden második reggel, amelyek pont egybe esnek a fentebb említett második reggelekkel, megdöbbenek, mennyire lekvár vagyok. De jövő nyáron már nem leszek lekvár. Se dzsem. Jövő nyárra erős leszek, mint egy üveg solymári csili. És ha nem kenem magam ötvenes faktorral, akkor kábé olyan vörös is.
De ami most a kettes számú probléma: allergiaszezon. Nulla az életkedvem, zérus a futáskedvem, legszívesebben egy 15 fokra hűtött, párás szobában szipognék egész nap, és nem viszketne a szemem, az orrom, a szájpadlásom, a fülem belseje. És úgy általában, szebb lenne a világ.

Oszoljanak kérem...

... nincs itt semmi látnivaló. Három hónap alatt volt ugyan némi futogatás, de a gyakorító és kicsinyítőképzők használata teljesen indokolt, nem csak afféle modoros divathúzás. Emellett nulla gramm változás állt be a testtömegemben, vagyis továbbra is szolidan hozom a nyolcvan kilót, ezen felül viszont
- elkezdtem a Runtastic edzésprogramjait, fekvőtámasz, felülés és guggolás, és heti kétszer csinálom is, ami jó
- elkezdődött az allergiaszezon, ami nem jó
- Petra stabilan alszik éjszakánként, ami jó
- mi stabilan sorozatokat nézünk, ami jó, de nem a futásnak
De itt a szeptember, és most, mert mikor máskor kell elkezdeni a Jövő Nyárra Kockás Has (rövid nevén a JÖNYÁKOCHA) Programot, ha nem most? Ugye. A novemberi félmaratont fejben máris kukáztam, mert képtelenség addig összekapni magam annyira (a sérülés kockázatát kizárva), hogy nyugodt szívvel starthoz álljak. Tavasz lesz ez, vagy koranyár.
Viszont újításképpen most nem a micoach, hanem a Garmin edzéstervét kezdem el (ma), a Getting Started fedőnéven ismereteset, és ha minden jól alakul, november 27-re fejezem be, amikor majd nekilátok a félmaratoni felkészülésnek, március-április idősávra lőve, mert az (ha valóban végigfutom a Getting Startedet) már ésszerű választás lehet. De annyi a ha, meg annyi a talán, és annyira lusta vagyok még mindig, és fejben még mindig annyira nem érzem magaménak ezt az egész futásosdit, hogy magamat lepném meg vele leginkább, ha valóban tartanám ezt a menetrendet. Szóval van egy jó, és kihívó cél. Meglepni magam.

New Love

Lecseréltem a 610-es Forerunnert (ami most eladó, ha bárkit is érdekelne, esetleg...), és úgy érzem, igen jó csere volt. Nem csupán futóóra, hanem napi viselet is, a sportos vonal mentén. Nem utolsósorban folyamatosan frusztrál, hogy még nem másztam meg az aznapra előírt húsz emeletet, és nem értem el a kitűzött lépésszámot, és kedvesen szól egy-egy óra folyamatos ücsörgés után, hogy "mozduljak". Nem utolsó sorban Norbi is kiválóan eljátszik vele esténként, nyomogatja a jelentős számú gombot rajta... De a lényeg: újra érzem az erőt és a motivációt, hogy fussak. Most már azt is tudom, mennyire pattogok futás közben, és milyen a lépéshosszom, meg hogy frankón egyenletesen terhelem a két oldalam, vagyis nem vagyok sánta. Fontos dolgok ezek. Ugye.

Nem teljesen

A múlt hét nem teljesen úgy jött össze, mint ahogy terveztem. Három futás fért bele, negyediket is szerettem volna, de vasárnap este tízkor már nem volt bennem elég lelki erő, akarat és tartás, hogy beöltözzek és elinduljak*, záporozzanak bár rám a kövek, vagy akármi más matéria. Ellenben az a három futás... na az volt aztán a szenvedés. Érdekes módon a pulzusom a párás, és relatíve meleg esték ellenére sem szaladt el nagyon, és bár a hét perces tempó tragikusan szar a három évvel ezelőtti magamhoz képest, de kikapcsoltam magamban (meg az órán) a tempófigyelés funkciót, így csak és kizárólag az idő és a pulzustartomány számít. Szóval háromszor fél óra kocogás után megállapítottam, hogy az izomzatom teljesen elpuhult, és a megnövekedett testtömeg sem válik éppen előnyömre - sem vizuálisan, sem pediglen futásilag. De nem akarok mindent egyszerre hirtelen változtatni, így a kaja oldalon sem tervezek drasztikus diétát. És nyomni kéne a fegyencet. De még nem nyomom. Csak sokat gondolok rá. Első lépésnek az sem rossz...

* viszont vasárnap volt némi sportteljesítmény, mert miután kimentünk a solymári sportnapra, hazafelé iszonyat fekete felhők, és erős kifutószél elől menekültünk futva, a Templom tértől hazáig, átlag 180-as pulzussal (én toltam a babakocsit, benne Petra, hátsó tengelyen állva pedig Norbi, vagyis plusz negyven kilóval kocogtam)

Kommentár nélkül

Nevezésedet sikeresen leadtad a következő rendezvényre:

 

K&H mozdulj! Balaton félmaraton vasárnap

 

Rajtszámod: 1063

 

 

Rajt: 2016.11.20 11 óra

Himnusz

Megvan a mai nappal kezdődő új életem himnusza (hogy mindig emlékezzek rá, hogyan is festek jelenleg).

És akkor kezdjünk mindent teljesen az elejéről...

Nem is nagyon tudom, mit írhatnék. Az utóbbi hónapokban nem mondhatni, hogy keveset futottam volna, és ennek nagyon egyszerű matematikai és filozófiai oka van. Mert a semmiről nem mondhatjuk, hogy kevés. Hiszen a semmi az nem valamennyi, ami nagyobb valamennyihez képest kevesebb, hanem semmi, ami meg pont semmi, se több, se kevesebb.
Nemfutásom szisztematikus volt, heti négyszer, de volt hogy hatszor nem mentem ki futni. Nem futottam rövideket, hosszú-kényelmeseket, és nem futottam nagyon intenzív sprintekkel tarkítottakat, meg intervallokat sem, szigorúan nem követve az edzéstervet. És közben, ami talán még fontosabb, nem figyeltem oda a táplálkozásomra. Nem diétáztam, és nem étkeztem egészségesen. Nem mondtam nemet az alkoholra, és persze nem is aludtam, hogy ne legyek kipihent. Ezzel teltek az elmúlt hónapok, és meg is lett az eredmény: egy emeletnyi lépcsőzés után szuszogok, de durván. Egy év alatt laza hat, de inkább több kilót felszedtem (nem merem megmérni, de a nadrágokon érzem, hogy nagy a baj), és plöttyedt vagyok, zsíros, és némiképp utálom emiatt magam.
Hogy miért nem kezdtem el újra a futást? Két oka van, az egyik alibi. Egyrészt Petra nem-alvása némiképp hátráltatta a kezdést. Másrészt meg lusta szar vagyok. De nem árulom el, melyik a valós, és melyik az alibi indok, hehe.
De kezd tele lenni a hócipőm, ráadásul szombaton lesz három hete, hogy beléptem a Négyikszes Klub tagjai közé.
Szóval előbb, vagy utóbb, de újra megmozdulok.
Mondjuk tegnap éjjel pont nem aludtunk megint, mert Petra lebetegedett, és fél háromtól gyakorlatilag nem aludt, csak mocorgott, sírdogált és újra mocorgott.
Vagy még mindig lusta szar vagyok.
Esetleg.