Satnya egy hét volt...

Hát, ezen a héten sok visszaemlékeznivaló nem akadt. Volt egy szombathelyi, meg egy hódmezővásárhelyi utam, meg Petra is hozzászokott, hogy ötkor kel hajnalban, így aztán némileg le vagyok amortizálódva. Az is a csoda kategória volt, hogy vasárnap rá tudtam venni magam a futásra. Edzés meg egy sem volt a héten. De legalább a diéta nagyjából még ment, és sikerült 73,2-ig leküzdeni a mérleg mutatóját, anélkül, hogy trükköztem volna :)

November kipiálva

November utolsó hete kicsit náthásra sikerült, családilag. Ebből kifolyólag kicsit fáradtabb is voltam, mint a szokásos. Ennek aztán egyenesági következménye volt, hogy négyszer biztosan nem, háromszor még talán volt esélye futni, de aztán szombat este a "fáradt vagyok", a "szarok bele" és a 2011-es Konyári Lolliense halk pukkanással távozó dugója nem futásban fog kulminálódni, hanem másfél pohár vörösborban, egy kis beszélgetésben, aztán pedig alvásban. De a vasárnapot - és ezzel a novembert - becsületből megfutottam. Igaz, hogy a trutyi idő miatt ismét futópadon, amit annyira azért nem szeretek, főleg, hogy át lett forgatva, és most már nem az (egyébként sötét és üres) utcát látom, hanem a fehér falat. Bár így bármit könnyen odaképzelhetek... A két futás mellé két erősítés fért bele a héten, így azért összességében nem vagyok elégedetlen.
Kajaügyben hoztam a szintet, a szombatot a borozás meg a nagy ebéd nagypapáéknál kicsit elhúzta, de szerencsére volt "tartalék" a rendszerben, így nem mentem a cél fölé.

És hogy valami havi összefoglalás jellege is legyen a dolognak: november eleji állapotomhoz képest ismét kezdek elégedett arcot vágni: 2,5 kiló mínusz, szépen, egyenletesen, stressz és koplalás nélkül, pusztán a november elején ismertetett életmódváltással. Zárójel nyit: a liftet továbbra is használom, a lépcsőzéshez lusta vagyok. Zárójel bezár.

És most jöhet a Rettenetes December. Vendégségek sorban, egymás után. Bejgli. Sültek. Szaloncukor. Borozás. Pálinkázás. Még több süti. Decemberre nem is tűzök ki más célt magam elé, mint hogy 

- ne menjek 74 kg fölé

- fussak legalább tízszer, legalább 55 kilométert

Minden, ami ennél több (értsd: 73 kg vagy alatta hó végén, avagy több és hosszabb futás) csak plusz öröm. Illúzióim azért nincsenek.

Haladás, haladás...

Kiválóan haladok előre, a tegnapi mérlegelés már 75 alatti testtömeget mutatott, aminek aztán igencsak örvendeztem vala, így a még nem is egy hónapja tartó tudatos étkezés meghozni látszik a gyümölcseit (minden értelemben, mostanság leginkább alma, banán és mandarin formában). Nem gondoltam volna, de hihetetlen gyorsan megszoktam a több, de kisebb evészet módszertant, az egyetlen nehézség a hétvégén adódik, akkor nagyon nehéz megállni a nassolást, míg a munkahelyen ez nem okoz gondot. De az elmúlt hetem jól sikerült kalória bevitel szempontjából, és végül sikerült összehozni a három futást (bár péntek este a kettőre is kevés esélyt láttam). FitStar egyáltalán nem volt, egyszerűen nem volt időm/erőm hozzá, vezettem majd' 2000 kilométert a hét folyamán, három darab kétórás előadást nyomtam le, meg amúgy is beindult az őszi-téli nagyüzem a melóban. De majd ezen a héten. Mert erősödni is kell, továbbra is "prioritás".
És továbbra is tartok a decembertől, nem kicsit. Mákos bejgli. Karácsonyi habzsi-dőzsi a szülőknél. Pálinkakóstolás, borkóstolás, ügyfélrendezvények svédasztalos vacsorával... ennél csak a húsvéti szezon a rosszabb. De kemény leszek. Sziklaszilárd, és megingathatatlan.

Sikeres kezdés

A második hétről bátran kijelenthetem, hogy teljes siker. Két napon ugyan minimálisan fölé lőttem a célnak, de tudjuk be ezt a meglehetősen hozzávetőlegesen kezelt kalória-jegyzetelésnek. De heti szinten cél alatt voltam "egy fél napi" kalóriával, úgy is, hogy futás napokon még futás után is ettem ezt-azt. És ami a fura, hogy egész héten talán egy-két olyan pillanat volt, amikor éhesnek éreztem magam. Mégis lehet valami ebben a napi több, de kisebb étkezés dologban.

Futásból megvolt a minimum hármas szint, ebből igazán a keddi sprintes alkalom volt gyilkos. Hat darab huszonöt másodperces mindent-bele szakasz, közte gyaloglás és "regenerálódás". Másnap pedig minden nyújtás ellenére fajintos kis izomláz. Plusz csütörtökön egy agyérgörcs, amikor a Garmin negyed órán keresztül nem volt hajlandó bekapcsolni. De azóta magára talált. Az anyja mindenit.

Erősítésből elmaradtam kissé a tervtől (végülis ez már a második hét, ideje lazítani), egy Get Strong etapot nyomtam le, meg aztán hirtelen felindulásból a Hard Core nevű freestyle sorozatot. Na ez utóbbi végén (pedig csak 26 perc) pityeregtem egy kicsit. Hasizom és alsó hátizom erősítés, de dulván. A végén már reszkettem, másnap (és utána két napig) pedig olyan érzésem volt, mintha lenne hasizmom. Vagy legalábbis valami, ami nagyon fáj, ha tüsszentek. 

Ez a hét kicsit foghíjas lesz, mivel két darab esti ügyfélrendezvényre is megyek (Orosháza, Esztergom), plusz szombat este vendégeket várunk. De azért a három futás menni fog, max az erősítésből valami rövidebb freestyle-okat válogatok össze.

Itt van az ősz, itt van újra...

Az augusztusi elhamarkodott optimizmust hamar letörte a szeptember, és az október nagy része, amikor is ismét visszatért az alig-alvós állapot, és ennek megfelelően eltűnt a futás, valamint a sport, úgy általában a hétköznapokból. -ba. -on. Most azonban, november eleje táján, ismét jól alszik a leányka, és ismét érzek magamban némi erőt, amit célszerűnek találok pozitív irányba terelni, már csak azért is, mert
- berozsdásodtam
- ismét majdnem 77 kilóra gömbölyödtem
- csak úgy.
Mivel azon már nyavajogtam egy csomót, hogy nekem célkitűzés nélkül a futás az olyan "nyűg", amire nehezen veszem rá magam (pedig szeretek futni), pláne őszi-téli trutyi időben (lásd idei január-április időszakomat). Ha viszont van cél, az más. Azt kérem el kell érni. Ha nem, akkor az nem jó. Ha igen, akkor pedig a jó fiú jutalmat érdemel.
Így aztán logikusnak tűnt, hogy a "le kéne fogyni + meg kéne izmosodni + futni kéne" szentháromságnak valami cél-szerű keretet találjak. És mint általában, most is a váratlan külső körülmények siettek segítségemre. Úgyismint Attila célja, hogy március végén félmaratont fusson Debrecenben. Gyorsan be is vállaltam az iramfutó szerepet, mert úgy mégiscsak könnyebb. Remélem legalábbis. Viszont így nekem is egyből lett célom. És hogy a véletlenek-nem-léteznek elmélet újabb bizonyítékát tárjam fel: a MiCoach edzéstervei éppen húsz hetesek (a félmaratoniak), ami meg pont annyi, mint a március végéig tartó időszak heteinek száma. Tá-dáámmm. Szóval múlt héten ismét felkaptam a cipőt (meg persze a többi ruházatot is, közszemérem és megfázás szempontjából), és 4 km-es köröket kocogtam visszaszokás címszó alatt. Most pedig elkezdem a félmaratoni felkészülést, annyival megspékelve, hogy a FitStar programok közül a "Get Strong"-ot igyekszem heti két, ha lehet inkább három alkalommal keresztedzésként beiktatni. Mert a plöttyedt has a futástól nem lesz feszes és kockás. Annak hasizomgyakorlat kell. A fájó deréknak meg háterősítés. A feleségnek pedig a formás bicepsz, ágyúgolyó(cska) forma váll és a lovagi páncél méretű mellizom imponál. Mármint az enyém. Amik még egyelőre szerény méretűek, ám tavaszra ez másképp lesz.
Na szóval, a célok, számszerűen, és utána majd a heti (kétheti) ön-elszámoltatás, illetve nagy publikum (figyelem, phnb, ez neked szól, mint egyetlen Olvasónak) előtti büszkélkedés, vagy szégyen... Kiinduló állapot november elején: 76,5 kg, cél március végére a 70 kiló, haskörnyéki hájrétegből, szigorúan. Az eszközök pedig:
- 1800 kalóriás napi célkitűzés, ami együtt jár egy étkezési módszerváltással is: 1) bevitt tápanyag-eloszlás változtatása: több zöldség-gyümölcs, több müzli és cerbona jellegű müzliszelet, kevesebb zsíros cucc, majonéztől könnyes búcsú, ilyesmi, húsok grillezve, panír nélkül 2) egy-egy étkezésre kevesebb kaja, viszont 10 és 15 óra körül plusz egy-egy "fél-étkezés", jellemzően gyümölcs vagy müzli (-szelet) és 3) edzésnapokon plusz fehérje bevitel, hogy izomból ne fogyjak lehetőleg
- heti három, de inkább négy futás, időtől, alvásmennyiségtől és általános állapottól függően, edzésprogram szerint
- heti két, de inkább három erősítés (FitStar, vagy fegyenc, de inkább FitStar, mert kell "valaki", aki mondja, hogy mit és mennyit csináljak)
- lift(ek) létezésének elfeledése, vagyis helló, lépcsők, itt vagyok, mind munkahelyen, mind bevásárlóközpontokban, lehetőség szerint
Kezdésnek elég ennyi. Aztán meglátjuk, hogy jön majd ki a lépés. Az első másfél hétben sikerült tartanom az 1800 kalória alatt a napi "inputot" (lásd a képet alább, vasárnap apai névnapozás miatti túlevés rontotta le az átlagot), a korábbi 40-50% körüli zsírbevitelem 30% körül jött ki átlagban, futás és erősítés megvolt, és a lifttelenséggel is kezdek megbarátkozni, bár nem túl lelkesen. Szóval a kezdet ígéretes. De előttünk áll a karácsonyi diétás időszak, amikor nagy esély van az elcsábulásra... Ami nem jó hír. De ha sikerül ellenállni, akkor az erkölcsi győzelem, vitán felül.

Futni kék...

Az optimistán indult augusztus után ismét jelentős visszaesést látni a futásteljesítményemben, úgyismint alig-alig futok, szeptemberben ez szám szerint egy darab futást jelentett. Cserébe van egy combos allergia, egy napok óta alig-alig alvó majdnemnégyhónapos baba és ólmos fáradtság, ami a kettőből együtt következik. De sebaj. Mondhatni motivációképpen beszereztem a nyugdíjazásra érett Supernova Glide 4 helyett az utódját, a Boost Glide 6-ot, szép kéket. Persze nem szín alapján választottam, hanem ez volt elérhető a sportshoes.com-on a hazai bolti ár feléért a méretemben, mondhatni best buy... az elődjét nagyon szerettem, kíváncsi vagyok, a boost talprésszel is olyan jó maradt-e (vagy lett még jobb).

Visszatérés

Augusztus van. És ahogy azt titkon reméltem, Petra lányunk közeledvén a háromhónapos korhoz, már egyre gyakrabban alszik 6 órát egyben éjszaka, 8-10 óra közé eső kezdéssel, vagyis ismét nyílt egy "időablak", ahová be lehet passzírozni a futást. Ivettel való megállapodásunk értelmében váltásban futunk (ha futunk), ami így, az első hét tapasztalatai alapján teljesen működőképes - ráadásul így a pihenőnapokat sem szorgalmaskodom el, hanem tényleg pihenek. Futásnak persze nem nagyon nevezhető az, amit három hónap kihagyás után produkálok, de nem is erőltetek semmit, kvázi újrakezdőként szép kényelmesen lekocogok harminc perceket, törekedve arra, hogy a pulzus 140 körül vagy alatt maradjon (kivéve emelkedők, de átlagban mindenképp 140 alatt a cél), ami nem kis kihívás ebben a rohadt melegben (még 22:30-kor is 25 fok) és 90%-os páratartalomban. De azt érzem, hogy a lábaim kevésbé fáradnak, mint a keringés, az meg a klíma miatt van, szóval ha majd jön az ősz és a hűvös, nem lesz itt gond, hamar magamra találok.
Tervek szempontjából nem vagyok nagyravágyó: augusztusban a kényelmes 30 - 45 perces kocogásokon túl nemigen akarok továbblépni. Aztán szeptemberben meglátjuk, talán még nem lesz késő egy november közepi BalatonFélmaratonra elkezdeni a felkészülést - bár idén semmiképp nem az idő, hanem a teljesítés a cél. Ha egyáltalán... az is lehet, hogy idén csak úgy, magam szórakoztatására futok (a kitűzött 600 km összegyűjtése is nagy feladat lesz).
Az elmúlt hónapokban sem voltam azért teljesen tétlen, eleinte a fegyencedzéssel töketlenkedtem, és haladgattam is valamelyest, de valahogy továbbra is nulla fegyelmem van e téren. Viszont egy bő héttel ezelőtt megtaláltam a FitStar applikációt, ami szintén saját testsúlyos edzésről szól. A gyakorlatok jó része ismerős volt vagy a fegyencből, vagy pedig az Adidas miCoach erősítő feladatsoraiból (szintén a telefonon), és külön tetszik, hogy szabadidőtől, hangulattól és szándéktól függően lehet feladatsort választani, az app folyamatosan mondja, mit, hogyan, és a végén az elmaradhatatlan badge-osztogatás is megvan, hogy a magamfajta kütyübuzeránsok jutalmazva érezhessék magukat fáradozásaikért cserébe.
Egy felmérőt és egy rövid hétperces (de nagyon tempós, dinamikus) feladatsort csináltam végig eddig, de tervek szerint heti két vagy három alkalommal akarom ezt az irányt is erőltetni. Erősödnöm kell ugyanis. Hasizomra van szükségem, mert az máris enyhítené a szokásos hát- és derékfájásomat, de a hátizom fejlesztése sem lenne rossz, a karok-vállak meg ha más nem, hát a söröskorsó megemeléséhez és az általános optikai megjelenéshez szükségesek :)
Egyébként pedig a Garmin pulzusmérő öv kuka, az Adidas még mér, de már az is egyre megbízhatatlanabbul, szóval most hezitálok, hogy vegyek-e újat, vagy majd ha ez is kuka lesz. És azon is vekengek magamban, hogy a 610-es forerunnert el kellene adni, és kis kipótlással egy szép, színes, okos 620-ast kellene venni... de még nem győztem meg magam. Majd karácsonyra. Mert megérdemlem.

Évközép

Kicsivel túl az év felén, megállapítást nyerhet a tényálladék, miszerint május közepe óta egy centiméter nem sok, de annyit sem futottam. Cserébe mondjuk sétálok rendes adagokat este és éjszaka, amikor a nyolchetes kisleányt próbálom álomba (vissza-)ringatni, de azért az mégsem az igazi. Viszont amíg nem alszik stabilan éjszakánként nagyobb egybefüggő mennyiséget, vagyis amíg mi is csak rövid, szaggatott etapokban tudunk "pihenni", addig nem látom értelmét az önkínzásnak. Meg aztán mikor is? Este 10 körül ha elalszik az apróság, akkor jók vagyunk, után én már ki nem megyek futni... hajnalban pedig általában a fürdőszobáig elvánszorogni is győzelem, nemhogy lenyomni egy 50 perces intervall edzést. Szóval a futás egyelőre parkolópályán (a hőség miatt amúgy is azon lenne, egyébként), cserébe június eleje óta több-kevesebb alapossággal kihasználom a reggeli 10-20 perceket, és igyekszem haladni a fegyencedzéssel. Nem sok látványos eredmény van eddig, de már önmagában azt, hogy csinál(gat)om, is pozitív élményként élem meg. A fekvőtámaszra és húzódzkodásra koncentrálok, mint kedvencekre, de a híd és a guggolás is heti egyszer legalább sorra kerül, a hasizom pedig a lábemelgetősdi helyett hasprés formájában, vagyis nem fegyences irányban halad(gat). Szóval így állnak a dolgok.
Remélhetőleg augusztusban (ha hűvösebb lesz kicsit) már futok is, de szeptemberben meg már egészen biztosan ki fogok menni heti két-három napot... Célverseny nincs, novemberi félmaratont egyelőre töröltem a tervek közül, jövő tavaszra alapozok inkább, két év tervezés után harmadik évben talán tényleg kijutok a Vivicittára... de ne kiabáljuk el, hiszen hol van még az.
Ami pedig a súlyt illeti, 73-74 között ingadozom, mostanában a felső szélén, mert az utóbbi napok hőségében minden este lecsúszott két-három doboz sör, vagy cider, esetleg egy-két nagyfröccs... meg persze a kalóriaszámolgatást is abbahagytam, mert... ööö... mert csak.

Szenvedés felsőfokon

Hát március 3-a óta sok minden történt. Eleinte még futottam is, bár ez mára már a lassan feledés homályába vesző tevékenység kategória. Tavaly december óta töretlen sikerrel folytatom a két hét futás - két hét betegség stratégiát, sőt, tovább fejlesztettem, utóbbi három hetet ugyanis dögrováson töltöttem, és csak remélem, hogy nem kaptam el a család másik kétharmadát épp kínzó kötőhártyagyulladást is. Szóval már-már frenetikus élmény volt ma ismét cipőt húzni és futni menni (természetesen volt rajtam póló, nadrág és zokni is, faluhelyen adni kell az ilyesmire, és a Margit-szigeten is elkapták ugye a "csak cipőben" futó kollégát...), még ha csak fél órácskára is. Végre nem köhögtem (csak néhányszor), nem szúrt, nem fájt, nem csikart, ésatöbbi.
A március 3-án kitűzött terv ennek ellenére egész jól áll, 74-et mutat a mérleg koplalás (és futás) nélkül. Az első négy hétben írogattam, hogy mit ettem, hány kalóriát toltam be aznap, csak hogy minden nap túllépjem a kitűzött 1550-es célt. Ennek ellenére három kiló szépen lekopott, és semmi extra önmegtartóztatást vagy koplalást nem jelentett. Bár a diós baklavák nagyon hiányoznak a délutánomból. Meg a palacsinták, tizesével. Meg a gofri. Sör. Bor. Pálinka. És ne feledjük a kinder tojást, húsvét után, ugye. Na mindegy, a lényeg: lassan ismét súlyomnál vagyok.
Csak valami cél kéne, mert így nagyon oda vagyok verve mentálisan a padlóhoz futásügyben.
A szeptember közepi WizzAir félmaraton esetleg? Bár akkor jó eséllyel még bazi meleg lesz. De a novemberi siófoki fm meg még annyira messze van, az célnak túl távoli... persze ez nem jelenti azt, hogy ne tűzhetném ki magam elé.

Az első csábítás...

Nem tartott sokáig. Az első komoly kísértés máris az asztalon...

Nemújévi fogadalom

Alulírott én, aki a múlt heti céges menedzserszűrés eredménye alapján 78,3 kg-ot nyomok (ami nem igaz, mert ruhában voltam és iszonyatosan tele hólyaggal, még a vizeletminta leadása előtt, de az itthoni mérleg reggel, gatyában is 77-et mutatott múlt héten... Azóta pedig csak még többet zabáltam.), ezennel megfogadom, hogy a jövőben magam leszek a mértékletes fogyasztás élő szobra.

1. A szétrepedésig tartó zabálásoknak ezennel vége. Csak annyit, amennyi szükséges.

2. A sütikézésnek, mint önjutalmazási forma, és szánalmas endorfin dopping, ezennel vége. Addig nincs az adott héten süti, amíg 15 lefutott km nincs a naplóban. Akkor is csak mértékkel... Mondjuk egy baklava. Vagy fánk. Vagy ilyesmi.

3. A határérték feletti koleszterin (és a becsült fogyasztás alapján valahol 30-40% körüli zsír bevitel) miatt a kajálásban a sertéshúsok, májkrémek, és legfőképp a majonéz felejtendő. A szalonna is. A paprikás is, hiába van a paprikában sok vitamin. Meg a fokhagymában.

4. A sportolás pedig folyt.köv. Abban nincs fogadnivaló.

Isten engem így segéljen, ámen.

Heti elszámoltatás és penitencia kiszabása itt, a blogon. Folytatólagosan.

Hogy is van ez...

November óta a dolgok kizökkentek a kerékvágásból. Nem feltételezem, és ezért nem is írom, hogy az a kerékvágás volt a normális, bár bizonyos értelemben mégiscsak az volt. A lényeg: a félmaraton óta a futásom nélkülözött mindenféle rendszerességet. Elkezdtem felkészülni a '14-es Vivicittára, de letettem róla. Aztán elkezdtem egy "fetbörner" edzésprogramot a miCoach-on, de azt is félbehagytam. December 22. után majdnem egy hónapig szinte semmit sem futottam. Ennek két eredménye lett: felszaladt három kiló, és elszoktam a futástól (lényegesen kellemesebb volt otthon a fűtött kecóban kanapén heverészve GTA V-özni). Aztán jött egy emberes hátfájás (nem gerinc, hanem jobb oldalon lengőborda magasságában valami sunyi kis izom fáj, de egy kicsit mintha már kevésbé tenné...), elmentem gyógytornászhoz, kétszer voltam, de felhagytam a próbálkozással, mert (mint minden tornaféle, ez is) untatott borzasztóan, így aztán hétközben nem csináltam, akkor meg már nem volt pofám visszamenni, hogy újabb húsz percnyi feladatot rám akasszon.
Az elmúlt három hétben aztán végre ismét visszatért a lendület, heti három futás, igyekszem a 20km-t megfutni per hét. Egészen péntek estig, amikor is sikerült a dohányzóasztal lábába rúgva lilára színezni a jobb lábamon a kisujjat. Azóta is fáj, úgyhogy pár nap most (megint) kimarad... bosszantó. De valamiért ez most ilyen döcögős. Májusban pedig jön a második gyerkőc, akkor úgyis kimarad néhány hét (hónap), mert nemigen lesz energiám rendszeresen futni. Erre az évre nem is terveztem sokat, csak 600km futást, meg bringázást, ahogy idő engedi (?) persze. A tavalyi 1100 km tervezettből lett 995km egyébként. Az sem rossz.
Szóval ha a kislábujjam is engedi, akkor májusig futom a heti hármat, érzésre (120 - 150 közötti pulzusra állítottam be az órát, így átlagban 145 körüli pulzusok jönnek ki), aztán pedig majd meglátjuk, mi lesz. Idén nem megyek versenyre. Annak is örülnék, ha a 73 kilóhoz visszatérnék, és tudnám tartani. Nem könnyű. Iszonyatos falhatnék van rajtam állandóan. Mindig. Mindent. Mint a Fald fel Amerikát c. műsorban.